.png)
A 2023-as ózonlyuk az eddig detektált egyik legnagyobb szeptemberi ózonlyukként hamar felkeltette a szakemberek figyelmét. Később októberben a területe jelentősen lecsökkent, nagyjából a sokéves átlagnak megfelelőre. Majd november a további csökkenés helyett kitartott az ózonlyuk területe és egészen december közepéig 14,2 millió km2 felett maradt, ami megegyezik az Antarktisz területével. Az év ezen szakaszában csupán két ennél nagyobb kiterjedésű ózonlyukat regisztráltak valaha a CAMS mérések. December második felében emelkedni kezdett a déli félteke sztratoszférájának hőmérséklete és mérséklődött a szélsebesség, ami a sarki örvény felszakadásához vezetett, ezáltal lehetővé téve az ózonlyuk területének ugrásszerű regenerálódását. Végül december 20-án zárult az ózonlyuk, ami késeinek számít, tekintve, hogy ennél csupán két hosszabb életű ózonlyukat regisztráltak (1979 óta). Az egyiket 1999-ben, a másikat 2020-ban, mindkettőt december 27-es záródással.
Annak ellenére, hogy világszerte sikerült betiltani az ózonréteget lebontó anyagokat, zsinórban a negyedik éve, hogy különös viselkedést mutatott a déli félteke ózonlyuka. Egyes kutatók szerint a Hunga Tonga - Hunga Ha'apai vulkán 2022 elején bekövetkezett kitörése befolyásolhatta a 2023-as ózonréteg károsodásának mértékét és intenzitását hatalmas mennyiségű vízgőz sztratoszférába való fecskendezésével.
_0.png)
1. ábra: A déli félteke 2023-as ózonlyuk területe a korábbi évekhez és az 1979-2020 közötti időszak átlagához képest. Forrás: CAMS
Információgyűjtés a sztratoszféráról
A kutatók több módszert is alkalmaznak, hogy információhoz jussanak a sztratoszférával kapcsolatban. A sztratoszférikus léggömbök és műholdak által nyert információk összefésülése és elemzése több hónapig is eltarthat. Egyes kölcsönhatások még nem teljesen ismertek, ezért nincs egyértelmű állásfoglalás az ózonlyukak közelmúltban bekövetkezett viselkedésbeli változásokra.
Az ózonréteg a sztratoszférában 15 és 30 km közötti magasságban helyezkedik el. Megvédi az életet a Földön a káros ultraibolya sugárzástól. Az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején a tudósok kimutatták, hogy a sztratoszférában felhalmozódott ózonréteget lebontó anyagok, például a klórozott-fluorozott szénhidrogének (CFC) és a hidrofluor-szénhidrogének (HFC) szezonálisan csökkentik az ózon koncentrációját, ezzel kialakítva az úgynevezett ózonlyukat.
Az ózonréteget lebontó anyagokat a Montreali Jegyzőkönyv 1987-ben betiltotta, de a tilalom előtt kibocsátott klórozott és brómozott gázok még évtizedekig a légkörben maradnak.
Egy ózonlyuk életének ciklusa
Az ózonlyuk az ózonréteget lebontó anyagok, a napsugárzás, a sztratoszférikus felhők, valamint a sarki örvény eredménye, amely a légtömeget a sarki régióban korlátozza.
Az ausztrál tavasz beköszöntével, augusztusban, a déli félteke napsugárzást kezd kapni. A hőmérséklet még mindig rendkívül alacsony, és a zonális szelek továbbra is fennállnak a sztratoszférában az ausztrál tél után. Mindez kedvez az ózonréteg leépülésének, mivel a zonális szél elzárja a sarki régiókat az ózonban gazdag légtömegek beáramlásától a déli középső szélességi körök felől. Ezt dinamikus ózonréteg-vesztésnek nevezik.
Az extrém alacsony hőmérséklet, a vízgőz és az aeroszol jelenléte poláris sztratoszférikus felhőket hoz létre, amelyek klórozott és brómozott anyagokkal kölcsönhatásba lépve katalizátorként működnek és a napsugárzással együtt szintén ózonveszteséget okozhatnak. Ezt kémiai kimerülésnek nevezik.
November és december között, évtől függően, a déli sztratoszféra hőmérséklete megemelkedik, feltörve a sarki örvényt és megállítva az ózonréteg károsodását, ezzel „bezárva” az ózonlyukat.