A 2024-es ózonlyuk fejlődése viszonylag átlagos módon alakult, miután négy évig rendkívül nagy és tartós volt. Szeptember végére a maximális kiterjedés körülbelül 22 millió km² volt, így az idei ózonlyuk szezon értékei közelebb állnak az 1979-2021 közötti átlaghoz, mint az utóbbi években.
A 2024-es déli féltekén kialakuló ózonlyuk augusztus végén kezdett fejlődni, később, mint az előző évben. A NASA Earth Observatory elemzése két ritka, hirtelen sztratoszférikus felmelegedési eseményt észlelt júliusban és augusztusban, amelyek befolyásolhatták az ózonlyuk fejlődését.
Miután az ózonréteg csökkenése jelentőssé vált, az ózonlyuk szeptember első napjaiban gyorsan elérte az Antarktisz területének megfelelő 15 millió km²-t. A hónap végére körülbelül 22 millió km²-ra nőtt, ami szintén egy kicsit később történt, mint 2023-ban, de megfelelt az átlagosnak, és kisebb volt, mint 2023-ban és 2022-ben, amikor a terület körülbelül 25 millió km² volt.
A záródási folyamat is kiemelkedett az előző négy évhez képest, mivel október folyamán folyamatosan csökkent a mérete, az átlagos fejlődési ütemnek megfelelően. Ahogy a sarki örvény stabilabbá vált, novemberre körülbelül 10 millió km²-en maradt, jelentősen elmaradva a 2023-as és 2022-es értékektől, majd december első hetében gyorsan bezáródott, gyakorlatilag az 1979-2021 közötti átlagos záródási dátumhoz hasonlóan.
Az alábbi diagram bemutatja az ózonlyuk záródásának éves változékonyságát 1979 óta, és a viszonylag ritka, tartós ózonlyukak időszakát 2020-2023 között. A jobb oldali sorrend az utolsó záródási dátumokra vonatkozik. 2024 nem is kerül be az első 15-be, mivel december első hetében záródott.
Ez az ózonlyuk helyreállásának jele?
Ahogy a fenti diagram is mutatja, 2019 óta a záródás december második felében következett be. A közelmúltban megfigyelt rendkívül stabil sarki örvények okai, amelyek befolyásolták ezeket a tartós és nagy ózonlyukakat, folyamatban lévő kutatás tárgyát képezik, de úgy tűnik, hogy a 2021-2022-es Hunga Tonga Hunga Ha'Apai vulkánkitörés, amely több millió tonna vízgőzt juttatott a sztratoszférába, szerepet játszhatott.
A globális felmelegedés és az üvegházhatású gázok hajlamosak lehűteni a sztratoszférát, elősegítve a poláris sztratoszférikus felhők és az ózonréteg csökkenésének kialakulását.
A déli féltekén található ózonlyuk kiterjedésének megváltozása
A sztratoszférát nehezebb megfigyelni, mint a troposzférát, ami korlátozhatja az ózonlyuk évek közötti nagyobb vagy kisebb mértékű változásainak pontos okainak azonosítását, különösen rövid távon. A fenti idősort nézve nagy variabilitást láthatunk az ózonlyuk átlagos területe tekintetében az 1980-as évektől.
Az alábbi diagramon azt figyelhetjük meg, hogy az utolsó négy évben az ózonlyukak szokatlanul nagyok és tartósak voltak, miután a 2019-es ózonlyuk rendkívül kicsi és rövid életű volt.
A hőtérkép az ózonlyuk területét ábrázolja 1981 óta. A sötétebb színek nagyobb területet jelölnek.
A 2020-2023 közötti sorozat a nagy és hosszú ideig tartó ózonlyukak stabil időszakát jelzi,
míg 2024 inkább az átlagosnak megfelelően alakult. Kép: CAMS
Az alábbi animáción az Antarktisz ózonlyukának fejlődését figyelhetjük meg minden évben, 1979 óta. Az 1990-es években és a 2000-es évek elején az ózonlyuk hajlamosabb volt korábban kialakulni, de a 2020-2023 közötti időszak tartóssága és kiterjedése is kiemelkedő.
A vizualizáció bemutatja az ózonlyuk évről évre változó nagyságát.
A Montreali Jegyzőkönyv Ózonréteget Károsító Anyagok Tudományos Értékelő Panelje által, négyévente kiadott ENSZ-támogatású jelentés tavaly megállapította, hogy a Montreali Jegyzőkönyvben foglalt ózonréteget károsító anyagok betiltása az ózonlyuk gyógyulásának útjára terelte, ráadásul további előnyt jelentve a globális felmelegedés 0,5 °C-kal való korlátozásában.
Ózonréteg csökkenése: hogyan történik?
A folyamat elindításához vegyi anyagok, napfény, rendkívül hideg hőmérséklet, erős szelek és poláris sztratoszférikus felhők szükségesek. A déli félteke telén a sarki örvény (erős szelek, amelyek a pólus körül forognak) kialakul, és amikor a tavasz első fényei megjelennek az adott szélességi körökön, az ózonlyuk elkezd kialakulni. Az ózonréteget károsító anyagok a poláris sztratoszférikus felhők felületén napfény hatására reagálnak, és ebben a rendkívül hideg hőmérsékletben klór- és brómatomokat bocsátanak ki, amelyek lebontják az ózon molekulákat oxigén molekulákká és atomokká.
Minél erősebb a sarki örvény, annál nagyobb és mélyebb az ózonlyuk, és fordítva.
Az ausztrál nyár megérkezésével és a napfény növekedésével a sztratoszféra felmelegszik, ami zavarja a sarki örvényt, végül szétesik, és bezárja az ózonlyukat, ahogy a közép-latitudinális levegő, magasabb ózon koncentrációval, eléri a poláris szélességi köröket.
Montreali Jegyzőkönyv, globális összehangolt erőfeszítés
1985-ben egy tudományos cikk figyelmeztetett a stratoszférikus ózon jelentős csökkenésére az Antarktisz térségében, amely az ózonréteget károsító anyagok, különösen a klórozott-fluorozott szénhidrogének (CFC-k) kibocsátásához kapcsolódott. A műholdas megfigyelések később megerősítették az aggasztó, több mint 20 millió km²-es ózonlyuk jelenlétét az ausztrál tavasz folyamán.
Ez a felfedezés vezetett a Montreali Jegyzőkönyv 1987-es elfogadásához, amely világszerte betiltotta az ózonréteget károsító anyagok használatát. Ezt a szabályozást széles körben a legsikeresebb nemzetközi környezetvédelmi egyezménynek tartják.
A nemzetközi közösség az ózonréteget károsító anyagok 99%-át eltávolította. Az 1%-ot főként hidrogén-fluoridok alkotják.
Enélkül a gyors és összehangolt intézkedés nélkül az ózonréteg károsodása megnövekedett UV-B sugárzásnak tette volna ki a Földet, aminek beláthatatlan hatásai lettek volna a környezetre és az emberi életre.
Az ózonvédelem jelentősen hozzájárult a klímaváltozás lassításához.
Ózonréteget károsító anyagok
A CAMS (Copernicus Atmosphere Monitoring Service) rendszer előrejelzéseket és elemzéseket biztosít az ózonrétegről és az ózonréteget károsító anyagokról, lehetővé téve az ózonlyuk csökkenési folyamatának ábrázolását (https://atmosphere.copernicus.eu/sites/default/files/2024-12/ozone_hole_2024_v8_24fps.mp4).
CAMS ózonlyuk monitorozás
Az ózonlyuk szezonja alatt a CAMS folyamatosan frissíti előrejelzéseit az ózonlyuk területére, az ózon oszlop minimumára, az ózon tömeghiányra, a 50 hectopascalnál mért minimális hőmérsékletre, vertikális keresztmetszetekre, valamint egy 3D-s animációra, amely bemutatja az ózonlyuk fejlődését.
Az ózonlyuk területének azt tekintik, ahol az ózon értékei 220 Dobson egység alá csökkennek 60ºS szélességtől délre.
A CAMS részeként, amely a legmodernebb globális légköri összetételrendszert tartalmazza, működő előrejelzéseket és elemzéseket kínál az ózon koncentrációk, sztratoszférikus hőmérsékletek és az ózonréteget károsító anyagok tekintetében.
Minden adat szabadon elérhető az Atmosphere Data Store-ban.
Az eredeti cikk az alábbi linken érhető el.