Az izlandi Reykjanes-félszigeten jelentős vulkáni tevékenység zajlott ebben az évben. Tavaly december óta a hatodik kitörés augusztus 22-én történt. Ennek következtében kén-dioxid csóva indult délkelet felé, amely elérte Észak- és Nyugat-Európát. A CAMS figyelemmel kísérte a helyzetet és nyomon követte a kitörés légköri hatásait, ezt nézzük meg az alábbi cikkben.
Kitörés kezdődött a Sundhnúks kráteren a Reykjanes-félszigeten augusztus 22-én 21 óra 26 perckor. Az izlandi meteorológiai hivatal szerint a fő tevékenység a félszigeten lévő Stóra-Skógafelltől északra lévő két területre korlátozódott és a kitörés intenzitása csökkent.
Az izlandi parti őrség által augusztus 23-án délután készített fotó egy megfigyelő repülésről, amely a repedés legészakibb részét mutatja. Forrás: Islandic Met Office/Almannavarnir/Björn Oddsson)
A CAMS SO2 előrejelzései augusztus 23. óta azt mutatták, hogy az SO2 csóva áthalad az Atlanti-óceánon, majd augusztus 24-én eléri Északnyugat-Európát, ezt következő pedig tovább halad kelet felé. A csóva magasságára vonatkozó műholdas megfigyelések azt mutatták, hogy a legmagasabb SO2 koncentráció 5-8 km-es magasság között van a légkörben, de az előrejelzések és a felszíni mérések is mutattak némi megnövekedett SO2 koncentrációt (akár 20 μg/m3) a talaj szintjén.
Az SO2 koncentráció az ajánlott küszöbérték alatt van
A mért és az előrejelzett SO2 koncentrációk azonban az EU levegőminőségi szabványaiban meghatározott 350 μg/m3 -es ajánlott expozíciós küszöbérték alatt vannak. Következésképpen a füstfelhő várhatóan nem gyakorol jelentős hatást a levegőminőségre vagy az egészségre az érintett régióban.
„A Reykjanes-félszigeten fokozott vulkáni tevékenység és kitörések zajlanak, amelyek következtében nagy mennyiségű kén-dioxid kerül a légkörbe. A CAMS-ben a szennyezőanyag-csóvák közel valós idejű műholdas megfigyelései lehetővé teszik számunkra, hogy nyomon kövessük a légkörben lévő SO2-t, és elemezzük a levegőminőségre gyakorolt lehetséges hatásokat” - mondta Mark Parrington, a CAMS vezető kutatója. „A mostani epizódból származó kibocsátás nem volt elég súlyos ahhoz, hogy jelentős hatással legyen a globális légköri folyamatokra vagy az emberi egészségre, de minden epizód dokumentálása és nyomon követése fontos” - tette hozzá.
A CAMS közel valós idejű elemzéseket és előrejelzéseket készít a légkörben lévő kén-dioxid-koncentrációról világszerte. A vulkánkitörések az SO2 fő forrásai. A CAMS rendszer műholdas megfigyeléseket - többek között a Copernicus Sentinel-5 prekurzor műhold Tropomi és az EUMETSAT MetOp műhold GOME-2 adatait - asszimilálja, hogy a kitörést követő öt napra vonatkozóan előrejelzéseket készítsen a füstfelhő alakulásáról. A CAMS globális előrejelzéseit naponta kétszer inicializálják és az SO2 koncentráció szintjei és pályái minden egyes frissítéskor változhatnak, mivel új megfigyelések állnak rendelkezésre az asszimilációhoz.
Az eredeti cikk az alábbi linken érhető el.